Pénzbőség -> pénzínség

"Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük" Gyurcsány Ferenc: Őszödi Beszéd

Pénzbőség -> Pénzínség.

Szerintem ez a legtalálóbb magyar szó a credit crunchra. Nem Gyurcsány találta ki, hiszen már századunk elején, a Nyugatban is használták ezt a kifejezést, de népszerűsítése talán legmaradandóbb része lesz politikai örökségének.

Miért érdekes ez? Ebben a blogban arról lesz szó, hogy hogyan jött létre a pénzínség jellegzetesen magyar változata, és hogy milyen alternatív kimenetelek lehetségesek. Nem politikai, hanem inkább gazdaságtörténeti perspektíva, egy műkedvelő tollából. Célja, hogy interpretálja és magyarázatokat keressen a gazdasági eseményekre, magyar szemszögből.

A pénzbőség szó története rávilágít arra, hogy a hitelválság jelensége 1. egyáltalán nem egyedi, 2. egyáltalán nem előrejelezhetetlen, 3. egyáltalán nem nehezen érthető. Érdemes belekukkantani Faragó Miksa idézett cikkébe 1912-ből:

"... [A]z elviselhetetlenség határáig emelkedett az élelmezési cikkek, háztelkek és házak ára. Emelkedett a munkabér, de emelkedett a házbér és a kamatláb is és süllyedni csak az értékpapírok ára süllyedt. Teoretikusok szerint ezek a szimptómák szokták a válságokat előre jelezni. Ezekből a jelenségekből vezettük le mi is megállapításunkat egy év előtt. S akik még akkor kételkedtek, most már maguk is aggódva nézik a pusztulást. A járadékpapírok árfolyama soha nem tapasztalt mélységig süllyedt, újabb kölcsönök felvétele lehetetlenség, a régi kölcsönöket nem prolongálják, sziklaszilárdnak hitt vállalkozások máról holnapra összeomlanak ... És ez még csak a kezdet! Mit hoz a holnap? Mit hoz a jövő?"

A tünetek tehát ugyanazok mint majd száz évvel ezelőtt.

A válságok a gazdasági fejlődés elmaradhatatlan következményei. Egyes termelési ágakban nagyobbára akkor fordulnak elő, ha a kínálat és kereslet, vagy ami ezzel körülbelül egyértelmű, ha a termelés és a fogyasztás közötti arány megbomlik. A pénzügyi válság különféle fajainak okozóját nagyrészt a hitel túlterjesztésében és könnyelmű engedélyezésében, különösen pedig a váltóhitel túlságos kiaknázásában keresik. Vannak, akik ezt jóhiszeműen vallják, de szeretik elhitetni azok a finánc-spádisták is, akiknek a zsebe kéjeleg a hirtelen hitelmegvonásokban. Mindenesetre: tévedés. A váltóhitel s általában a hitel kiterjesztése vagy bármilyen fokú engedélyezése nem oka a válságoknak, hanem a konjunktúra következménye. A gazdasági erők összeműködése, de különösen újabb meg újabb gyarapodásuk időközönként soha nem remélt bőségre emeli a pénzállományt. Ilyenkor bőven kínálják a pénzt. A kamatláb csökken, s miután a pénzbőség általában emeli a keresletet, a kereslet folytán emelkednek az árak is. A nálunk sok éven át tartott pénzbőségnek s a vállalkozási és alapítási szellem fellendülésének szintén a könnyű hitelszerzés, illetve pénzbőség volt az alapja. Hetven évvel ezelőtt még Széchényi azt mondotta, hogy egész elmaradottságunknak legfőbb oka a hitel hiánya. Azóta azonban sok minden megváltozott, s egyebek közt ezen a téren olyannyira más viszonyok közé kerültünk, hogy ma már egész gazdaságunk hitelre van építve. A világszerte fellépett tőkebőség a hitelgazdaság rendszerét honosította meg nálunk. Itt mindenki csak hitelpénzzel dolgozik.

Nagy vonalakban ez a magyarázat is emlékeztet a mai helyzetre, bár néhány nagy különbséggel: az utóbbi évek magyar gazdasági konjuntúrája nem egy organikus belső fejlődés eredménye, hanem masszív külső eladósodással járt, mind az állami, mind pedig a privát szektorban. Másrészt, míg 1912-ben a hitelek nagy része vállalkozói hitel volt, ma a háztartási hitelek a magánszektor hiteleinek mintegy a harmadát képviselik.

A hitelgazdaság azonban veszedelmekkel is jár. A nagy áldás mellett, hogy a gazdaság emelését lehetővé teszi, ott leselkedik egyre az a veszély is, hogy egyszerre vége szakad. Különösen veszélyes ez olyan országokban, mint Magyarország, ahol a pénzintézetek csaknem minden tartozása mobil s követeléseik nagy része immobil. Az ilyen országokban, abban a pillanatban, amint a hitelező állam pénzviszonyai rosszabbodni kezdenek, megszűkül, sőt teljesen fennakad a hitel s megakad minden vállalkozás.

Ezt a jelenséget, azazhogy a bankok hosszú távú hitelkihelyezésüket rövid távú hitelfelvétellel fedezik, lejárati eltérésnek (maturity mismatch) nevezik. Később majd részletesebben kitérek arra, hogy mi motiválja ezt (előrebocsátom: a rövid távú tartozások/ FX swapok kedvezőbbek, és a kamatkockázatot a változó kamatozású konstrukciókon keresztül át lehet hárítani az ügyfelekre)

"Az elmúlt évtized pénzbősége, mely a magyar hitelgazdaságot oly nagyra növelte, a tőkekoncentrációknak és a modern technikának a kereskedelmi forgalomban való alkalmazásának következménye volt. A tőkekoncentrációk révén oly tőkeerős intézetek és vállalatok keletkeztek, melyek a legnagyobb biztosságot nyújthatják s így a legnagyobb hitelt és bizalmat is élvezik. Ezek a vállalatok a posta, a távirda s a telefon segélyével egyazon tőkét szédületes gyorsasággal képesek megforgatni s egyik helyről a másikra rendelni, vagyis aránylag kicsiny készpénzzel horribilis forgalmat képesek elérni. Ám mint az egyes ember: egy intézet, sőt egy ország, sőt az egész világ gazdasága is könnyen válságos helyzetbe kerül, ha a forgalom s a tőke között megbomlik az az arány, amely a forgalmazás egészséges folytatásához kell. A tőkekoncentráció előhaladása és a technika vívmányai pénzbőséget teremtettek s ebből olyan forgalom nőtt, amilyenről röviddel ezelőtt még álmodni sem lehetett. A fedezet azonban, a készpénz alig-alig gyarapodott. ... Megbomlott az arány a forgalom s a fedezet között!"

Faragó Miksa: Fejlődési válság
Nyugat 1912. 15. szám

Majd egy évszázad különbség - ugyanazok a tünetek, ugyanazok a jelenségek. A bankok tőkeáttételének (leverage) és a pénz sebességének (velocity of money) expanziója jellemezte a válság előtti konjunktúra időszakát. Valódi volt-e ez a konjunktúra, vagy csak egy délibáb?

Ezek a hitelciklusok a történeti adatok alapján kisebb-nagyobb amplitúdóval 10-20 évente ismétlődnek. Hogyan lehetséges viszont az, hogy mindmáig mindenki - a jegybank, a kormány, a szakmai sajtó - úgy cselekszik, mintha ezek nem is léteznének - mintha megtaláltuk volna a töretlen fejlődés receptjét? Hogyan megy el máig az a mérhetetlen személyes és politikai felelőtlenség, hogy a ciklus tetején, ahelyett, hogy értelmes korrekciót és tartalékképzést kezdenénk, 19-re lapot húzunk és teljes gázzal folytatjuk az eladósodást? Hogyan lehetséges az, hogy a "szakértő" jegybank áldását adja arra, hogy a magyar lakosság svájci frankban, euróban és jenben (!) adósodjon el, amivel gyakorlatilag a saját pénzügypolitikájának a hatékonyságát ássa alá a majdani válság esetén?

Ezekről a dolgokról részletesebben fogok írni ahogyan időm engedi. A problémát alapvetően abban látom, hogy ma Magyarországon senki nem olvassa és érti azokat az elméleteket, akiken keresztül ezek a jelenségek értelmet nyernek - igyekszem tehát ezeket majd a konkrét témákhoz kapcsolódóan összeszedni és belinkelni.

Én egy teljesen autodidakta műkedvelő vagyok, mindaz, amit írok, magánvéleménynek tekintendő.